Amerikában egy felmérésben 11 kisautót vetettek alá ütközés tesztnek és mind elbuktak a vizsgán. 2012 augusztusában lett bevezetve a merőben új és szigorú negyed átfedéses frontális diagnosztika és vizsgálat.

64 kilométer/órás sebességgel ütközik a falnak az autó úgy, hogy csak az egynegyedét ütköztetik. Ez olyan, mintha egy fának vagy villanyoszlopnak ütközne a kocsi. Ez azért fontos vizsgálat, mivel kisebb felületi ütközés miatt a vezető helyét sokkal nagyobb hatás éri. Az viszont kiderült, hogy a nagyobb autóknál meg lehet oldani a megfelelő védelmet. Nem ritka az ilyen baleset ezért kell fokozottan odafigyelni és nem véletlenül szigorodik a kisautók töréstesztje.


A kisautók viszont nincsenek olyan anyagból, hogy kibírják ezt az ütközést úgy, hogy az utasnak, illetve a vezetőnek ne essen bántódása. Az derült ki, hogy egy bizonyos méretosztállyal feljebb is teljesen más a szituáció már. Mindegyik kárt szenvedett kisautónál az volt a legnagyobb probléma, hogy károsodott a karosszéria. Rengeteg az ilyen baleset, igyekezni kell őket elkerülni. A kisebb autók sajnos nehezebben bírják ezeket a terheléseket és így könnyen baj érheti a bennük utazókat.

Volt olyan gépjármű, ahol ki sem nyílt a légzsák vagy nem megfelelően funkcionált egy része a kocsinak. Ezért kell minden egyes alkatrészt megfelelően átnézetni évente legalább egyszer, hogy ne történjen akkora baleset, amiben megsérülhetünk vagy netán az életünkbe kerülhet. Mielőtt kimegyünk a forgalomba, győződjünk meg róla, hogy kocsink megfelelően van felvértezve és nem eshet bajunk egy esetleges baleset során sem. Az autósok védelmében történik az is, hogy szigorodik a kisautók töréstesztje, ezzel sok bajt meg lehet előzni.